Emily Falk legújabb könyve, a „What We Value: The Neuroscience of Choice & Change” (W. W. Norton & Company, 2025), új megvilágításba helyezi azt, ahogyan az agyunk felméri és meghatározza, mely dolgokat tartunk fontosnak az életünkben. Falk – aki a Pennsylvaniai Egyetemen tanít kommunikációt, pszichológiát és marketinget, valamint a Neuro-Science Lab igazgatója – rávilágít arra, hogy az ún. önrelevancia (self-relevance), szociális relevancia (social relevance) és az értékrendszer (value system) hogyan fonódik össze a medial prefrontal cortex (mPFC) és a ventral striatum régióiban. Ezek a területek sokszor öntudatlanul is egymással párhuzamosan működve azonosítják a különféle opciókat, összehasonlítják a várható hatásukat, majd választásra ösztönöznek bennünket.

A könyv részletesen bemutatja, hogy a döntés megszületése után az agyunk rögzíti, milyen kimenetellel jártak a tetteink, és ezt az információt hozzáadja a későbbi számításokhoz. Ez az újabb és újabb tapasztalat befolyásolja, mit tartunk igazán jónak, legyen szó a legegyszerűbb apróságoktól (például, hogy mit együnk reggelire) egészen olyan nagy horderejű ügyekig, mint a pénzügyi döntések vagy a kapcsolatok ápolása. A „kognitív kontrollrendszer” (cognitive control system) folyamatos működése lehetővé teszi, hogy újraértékeljünk (reappraisal) bizonyos ingereket, és mérsékeljük a negatív érzelmi reakciókat. Így megeshet, hogy amit korábban nem tartottunk lehetségesnek, az egy pozitív újraértelmezés után értékes célként tűnik fel előttünk.

„Az értékrendszerünk egy dinamikus struktúra, amely folyamatosan változik és alkalmazkodik ahhoz, amit mi magunk és a körülöttünk lévők közösen fontosnak gondolnak.” – Emily Falk

Önrelevancia, szociális relevancia és az agyunk értékrendszere

A legfrissebb idegtudományi kutatások (ld. Harris és munkatársai, 2024) arra világítanak rá, hogy az mPFC-ben és a ventral striatumban zajló folyamatok kulcsszerepet játszanak abban, hogy egy információt mennyire ítélünk saját magunkra nézve relevánsnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az agyunk szűrői – tudattalanul is – folyamatosan kérdezik: „Mit jelent ez nekem?”, „Hogyan érint ez engem vagy a társas kapcsolataimat?”, „Milyen személyes előnyöket vagy fájdalmat okozhat?”

Falk rámutat, hogy bizonyos tulajdonságainkat – mint például a segítőkészséget, becsvágyat, udvariasságot vagy rendetlenséget – sokkal inkább „magunkénak” (core self) érzékelünk, míg más jellegzetességeinket kevésbé. Ez megmagyarázza azt a mindennapos tapasztalatot, hogy bizonyos viselkedési mintáinkhoz rendkívül ragaszkodunk, másoktól pedig könnyebben megszabadulunk.

Gyakori, hogy a döntéseinkben azonnali örömökre koncentrálunk, és alábecsüljük a későbbi következményeket. Ezt a jelenséget a szakirodalom „temporal discounting”-nak hívja (ld. Green & Myerson, 2023). Ám ha megértjük, hogy az agyunk hajlamos „elveszíteni a hosszú távú perspektívát”, akkor képesek lehetünk tudatosan „összehangolni a jelenlegi énünket a jövőbeli énünkkel”, és elkerülni, hogy – csak mert most kényelmes – elhalasszuk a fontos tetteket, például a megtakarítást vagy az egészségesebb életmódot.

Falk felhívja rá a figyelmet, hogy bár a saját identitásérzékünk általában stabilnak tűnik, valójában változó és sokszínű. Egyszerre lehetünk például társaságkedvelők és zárkózottak attól függően, milyen helyzetben, kikkel és milyen célokkal jelenünk meg. Ha megtanuljuk rugalmasan kezelni ezeket a látszólag ellentmondó vonásokat, akkor számos, korábban „béklyóként” érzékelt szokás helyett produktívabb és értékteremtőbb mintákat vezethetünk be az életünkbe.

Meditáció és a rugalmas önkép

A könyvben Falk hangsúlyozza, hogy a meditáció – pontosabban a fókuszált és tudatos jelenlét gyakorlása – szoros kapcsolatban áll a medial prefrontal cortex működésével. A folyamatos koncentrált figyelem segít meglazítani a „merev” önértelmezési korlátokat, és növeli a választási lehetőségeinket. Amikor nem vagyunk görcsösen ragaszkodva az aktuális önképünkhöz, sokkal könnyebben tudunk alkalmazkodni, új perspektívákat befogadni, és kritikusan megvizsgálni, vajon a jelenlegi szokásaink tényleg segítenek-e elérni, amit hosszú távon szeretnénk.

Például egy dohányosnál előnyös lehet, ha kifejezetten az egyéni múltbeli tapasztalatokra, a változás nehézségeire és a személyes motivációkra fókuszáló üzeneteket kap. Ez a „személyre szabott kommunikáció” sokkal hatékonyabban irányítja a figyelmet a hosszú távú hasznokra, mint a generikus, általános figyelmeztetések. Az agy így nagyobb „értéket” társít a leszokásból adódó pozitívumokhoz, és könnyebben átbillent a cselekvés fázisába.

Predictive coding és a szociális háló szerepe

Falk szerint a szociális relevanciát feldolgozó agyi rendszerek olyan belső „előrejelző kódolást” (predictive coding) alkalmaznak, amely a pozitív visszajelzéseket – legyenek azok ölelések, csokoládék, pénzjutalmak, vagy éppen elismerő „lájkok” – hasonló módon értékelik. Amikor a környezetünk megtapsol vagy bíztat bennünket, az jutalomként jelenik meg a limbikus területeken, ami aztán megerősítő tanulási (reinforcement learning) folyamatot indít el. Ez a fajta „jutalmazás” szinte észrevétlenül alakítja az értékrendszerünket és döntéseinket.

Kísérletek (ld. Berkman és mtsai, 2023) igazolták, hogy egyetemi hallgatók jelentősen kevesebbet ittak alkoholt, ha naponta kaptak releváns szöveges üzeneteket, amelyekben emlékeztették őket a környezetükben lévő, általuk nagyra tartott emberek józanabb életmódjára. Hasonlóan, általános és középiskolákban, ahol ún. „seed students” (pozitív példát mutató diákok) tudatosan közvetítettek jó mintát, csökkentek a fegyelmi problémák.

Az is kiderült, hogy ha azonosítani tudjuk az edzésben aktív barátainkat (például egy közösségi média alkalmazásban) és látjuk a tevékenységeiket, nagyobb eséllyel vágunk bele mi magunk is a sportba. Ez a társas megerősítés áthangolja az agyunk értékrendszerét: a fáradságot kisebb „ár”-nak, a jövőbeli egészségügyi előnyöket nagyobb „nyereség”-nek érezzük. Egy okosan megtervezett „kísértésösszekapcsolási” (temptation bundling) program – mondjuk, csak akkor hallgathatod a kedvenc hangoskönyvedet, ha épp a futópadon vagy – látványosan megnövelheti az edzésszámot.

A szociális kapcsolatok azonban vissza is üthetnek. Falk finoman figyelmeztet a torzító hatásokra: a szelektív hírforrások, előítéletes „adatbuborékok” és a hangulatkeltő, akár mesterségesen generált online tartalmak (botsereg, összeesküvés-elméletek) egyoldalúan alakíthatják a véleményünket, túlzottan behúzhatnak minket a csoportnyomás mechanizmusaiba, és eltorzíthatják a valóságról alkotott képet. Ugyanakkor a szociális megerősítés valóban javíthat a viselkedésünkön, elősegítve a pozitív változást.

Önfeltárás és kapcsolatépítés

A könyv érdekes része, amikor Falk leírja, mennyire lényeges az önfeltárás (self-disclosure) a szociális kötelékek mélyítésében. Az agyunk nyilvántartja, kivel milyen minőségű kapcsolatban vagyunk, ki az, akiben megbízhatunk, és ki adhat számunkra érzelmi vagy gyakorlati támogatást. Ha igyekszünk tudatosítani, hogy kikkel beszélgetünk a legtöbbet, milyen könyveket, podcastokat fogyasztunk (ld. „kontextusbias-lista”), akkor felfedezhetjük, hogy bizonyos nézőpontokkal alig találkozunk. Ezzel szemben, ha nyitunk új társas kontextusokra – és meg is osztjuk velük a saját gondolatainkat –, valószínű, hogy olyan információkhoz jutunk, amelyek eddig kívül estek a látókörünkön.

Egy barátságos, de egyértelmű „mérlegelés” alkalmával hasznos lehet előbb közös alapokra építeni a beszélgetést (amilyen filmeket, hobbikat, témákat mindketten szeretünk), majd fokozatosan haladni az érzékenyebb területek felé. Az agyunk így kisebb fenyegetést él át, és nagyobb eséllyel marad konstruktív. Minél könnyebben észleljük a közös értékeket, annál eredményesebben tudjuk összehangolni a különböző álláspontokat.

A kultúra és az identitás rugalmassága

A kötet rámutat: a viselkedésünket és az agyunk értékrendszerét a kultúra is formálja. Például a nyugati társadalmakban erősebb az agy önrelevanciáért felelős területeinek az aktivitása, míg a kelet-ázsiai közegben a közösségi, kollektív szemlélet hangsúlyosabb. Ez sok esetben kimutatható különbségeket eredményez a döntéshozatalban, legyen szó munkavállalói motivációról vagy a stresszkezelésről.

Egy 2023-as vizsgálat (Martínez és mtsai, 2023) arra jutott, hogy fiatal latinók nagy valószínűséggel vállalnak több családi felelősséget (otthoni munkák, testvérek gondozása, közös vállalkozások segítése), mint a többi csoporthoz tartozó kortársaik. Azonban a kultúra és az etnikai-vagy faji identitás sem egy kőbe vésett „sors”; mi magunk is válogatunk bizonyos értékekből, és nyitottak maradhatunk új befolyásokra, amelyek idővel átformálják a társas és személyes identitásunkat.

Összefonódó értékrendszerek: egyéni döntés, kollektív hatás

Talán a könyv legfontosabb üzenete, hogy amikor másokkal osztjuk meg az ötleteinket és a döntéseinket, akkor valóban „agyaktól agyakig” is terjedhetnek értékek és motivációk (Falk szavaival: „values are transmitted from brain to brain”). A cselekedeteinkkel hatunk másokra, és ők is visszahatnak ránk, így a jövőbeni választásainkhoz új mintákat és értékeket kapunk „inputként”. Ez tulajdonképpen egy állandó, kölcsönös kalibrálási folyamat, amit az információ- és véleménymegosztás nagyban gyorsít.

Az egyéni döntések összessége, a közösségi megerősítés, a digitális platformok megosztó vagy épp támogató hatása mind része ennek a hálózatnak. A fenti példák rávilágítanak, hogy akár egy egyszerű gesztussal vagy üzenettel is ki tudunk mozdítani másokat a kényelmi zónájukból – vagy épp ők minket. Olykor ennyi is elég ahhoz, hogy kritikus viselkedésbeli változásokat idézzünk elő, például az egészség, a társas kapcsolatok vagy a pénzügyi tervezés terén.

„A kultúra, a közösségi minták és a személyes értékeink integrációja alapján folyamatosan épül és formálódik az énképünk. Ha ezt tudatosítjuk, sokkal nagyobb önállósággal és hatékonysággal alakíthatjuk a sorsunkat.” – Emily Falk

Gyakorlati tippek az agy értékrendszerének „edzéséhez”

• Önreflexió napi szinten: Tarts mininaplót, amelyben rögzíted, miért hozol bizonyos döntéseket. Ez segít felismerni a tudatalatti rutinokat, és lehetőséget nyújt a tudatos korrigálásra.
• Alakíts ki „kísértésösszekapcsolást”: Ha nehezen szánod rá magad a testmozgásra vagy a tanulásra, társíts hozzá valami élvezeteset (például sorozatot, hangoskönyvet, podcastot), amit csak akkor engedélyezel magadnak, amikor a feladatot végzed.
• Tarts közösségi kontrollt: Vedd körül magad olyan emberekkel – akár offline, akár online –, akik pozitívan befolyásolják a döntéseidet (például egészségesebben élnek, tudatosabban gondolkodnak). A heti vagy havi közös célkitűzések erősíthetik a motivációt.
• Tanuld meg tudatosan kezelni az ingereket: Például, ha stresszes helyzetben az a reflexed, hogy gyorsan „beleugrasz” valamilyen káros szokásba, iktass be „szünetet”. Pár mély légzés vagy rövid meditáció elegendő lehet ahhoz, hogy az agyad kognitív kontrollrendszere aktiválódjon.
• Szelektáld az információforrásokat: Figyeld meg, honnan és milyen gyakran kapod a híreket. Ha túl egysíkú a forrás, keress ellenpontokat is, így elkerülheted a megerősítési torzítás (confirmation bias) csapdáját.

Táblázatos áttekintés a praktikus beavatkozásokról

Előremutató perspektíva

Ahogyan Falk is megfogalmazza, a „predictive coding” és a kognitív kontroll szoros együttműködése révén az agyunk képes folyamatosan tanulni és formálódni. Minél inkább ki vagyunk téve támogató, ösztönző, jól szervezett szociális környezetnek, és minél ügyesebben válogatjuk össze az információforrásainkat, annál inkább alakíthatjuk magunk és a közösségünk jövőjét.

Meggyőző friss adatok (Dou et al., 2024) azt mutatják, hogy egy vállalkozásban vagy szervezetben a közösségi visszajelzéseknek és egyértelműen megfogalmazott közös céloknak jelentős hatása van a munkavállalók döntéshozatalára és elégedettségére. Ha egy csapat következetesen támogatja és elismeri egymást, az nemcsak az egyéni teljesítményre, hanem a közösség általános moráljára is pozitív hatást gyakorol. Ilyenkor az agyban a szociális relevanciát feldolgozó régiók aktívabbak, és a tagok a csapatcélokat is személyesebb ügynek érzik.

A legfontosabb talán az, hogy ne csak passzív szemlélőként hagyatkozzunk az agy természetes tanulási mechanizmusaira, hanem aktívan és tudatosan próbáljuk irányítani, mire koncentrálunk, kikkel osztjuk meg gondolatainkat, és hogyan alakítjuk a belső értékeinket. A környezetünk és az információs hálónk formálásával „tréningezzük” az agyunkat, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek hosszú távon is összhangban állnak a céljainkkal és a jól-létünkkel.

Összességében a „What We Value: The Neuroscience of Choice & Change” egy olyan átfogó útmutató, amely nemcsak a döntéseink neurológiai hátterét mutatja be közérthetően, hanem segít abban is, hogy aktívabb és tudatosabb szereplői legyünk saját életünknek. A könyv arra bíztat, hogy használjuk ezt a tudást a mindennapokban: a hatékonyabb döntéshozataltól kezdve a szociális kapcsolataink tudatos irányításáig számos területen érezhetjük majd a pozitív változást. Amennyiben pedig sikerül példát mutatnunk a környezetünkben, a kör befog zárul: mások agyának „értékrendszere” is együtt változik a miénkkel.

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.