Képzeld el, hogy minden reggel úgy ébredsz, hogy megnyitod a közösségi oldaladat, és ott sorakoznak ismeretlen emberek – vagy akár a régi ismerősök – újabb és újabb hozzászólásai a videóid, blogbejegyzéseid alatt. Néha dicsérnek, máskor kritizálnak, és te nem mindig érted, miért éppen azt a témát ragadják meg, vagy miért éppen úgy mondják el a véleményüket. Főként akkor furcsa az egész, ha azt gondolod, hogy az illető valószínűleg kevésbé tapasztalt abban a témában, amiről éppen beszélsz, mégis rendkívül magabiztosan nyilatkozik. Egy híres pszichológus videója alatt is könnyen előfordul, hogy a komment szintjén megjelenik egyfajta minősítés: „Ez így nem igaz!” vagy „Neked fogalmad sincs erről!” Ilyenkor felmerül a kérdés: mi mozgatja az embereket, amikor ilyen kritikákat írnak? Van-e egyáltalán célja annak, hogy valaki a kamera másik oldaláról bírálja a szakembert?
Hosszú időn át engem is foglalkoztatott a kérdés, különösen azért, mert egyre több tartalomgyártó barátom számolt be hasonló élményekről. Nem csupán a hírnévvel rendelkező, diplomás szakembereket éri el a kritika, hanem lényegében mindenkit, aki megjelenik az online térben. Úgy tűnik, hogy amikor digitális platformokon vagyunk, az értékelés, véleményezés és kritizálás olyan gyorsan hozzáférhetővé válik, hogy szinte észrevétlenül beépül a mindennapjainkba. Egy rövid kattintás a „tetszik” gombra, egy gyors csillagozás vagy egy odavetett megjegyzés valamilyen fórumon. Aztán amikor rákérdezünk, hogy „miért is írtad ezt?”, sokszor nincs konkrét, elmélyült válasz. Mintha a digitális platformok „egyszerűen kínálnák” a lehetőséget, és sokan úgy gondolják, kötelességük élni vele – akár pozitív, akár negatív formában.
A közösségi oldalak és értékelőplatformok létrehoztak egy olyan virtualizált interakciós teret, ahol a véleményadás gyors, könnyű és többnyire következmények nélküli. A TripAdvisor vagy a Booking turisztikai szereplőként évek óta arra bátorítja a felhasználókat, hogy minél hamarabb értékeljék a hoteleket, éttermeket. A YouTube és a Facebook hozzászólásmezői szintén ugyanerre csábítanak. A folyamatos visszajelzés kultúrája annyira az életünk részévé vált, hogy a legtöbbünk számára természetes, sőt szinte elvárt, hogy valamilyen formában reagáljunk az ingerekre. Közben viszont ritkán gondolunk bele, hogy ez a megosztott vélemény mennyire lehet megalapozott, mennyire segíti vagy gátolja a másik személy fejlődését, és milyen érzelmi hatást vált ki belőle. A Harvard Business Review 2021-ben közölt egy átfogó kutatást, amelyben megállapították, hogy az online értékelések 72%-át a felhasználók „spontán indíttatásból” írják meg (Anderson és Rainie, 2021). Vagyis csupán felgyülemlett érzelmeket vagy pillanatnyi benyomásokat csatornáznak be a platform felé, ahelyett, hogy alaposan megfontolt kritikát fogalmaznának meg.
A kritika jelenségét könnyebb megérteni, ha különválasztjuk a személytelen és a személyes dimenziókat. A személytelen kritika során általában egy terméket, egy szolgáltatást, netán egy előadást értékelünk: adunk rá öt csillagot vagy éppen csak egyet, esetleg szimplán rábökünk a lefelé mutató hüvelykujjra, mert valami nem tetszett. Ilyenkor többnyire nincs szoros kapcsolódás a másik emberhez, hiszen egy képernyőn keresztül látjuk, és egy egészen minimális interakcióval már le is zárul a véleménynyilvánítás. A személyes kritika viszont mélyebbre megy, és gyakran az adott tartalomgyártó vagy szakember személyét érinti. Ekkor a kritizáló már nem azt mondja, hogy „ez a videó nem tetszik”, hanem azt, hogy „te rosszul csináltad, te nem értesz hozzá, te alkalmatlan vagy.” Ez a fajta minősítés komoly lelki terhet róhat arra, aki kapja, hiszen ilyenkor gyakran a munkáját, szakértelmét, sőt az önértékelését teszik próbára.
A digitális térben mindez azért is válik különösen élessé, mert hiányoznak a szemtől szembeni interakciók. A verbális és nonverbális jelzések sokkal szegényesebbek, ezért könnyű elfelejteni, hogy a kommentek túloldalán egy hús-vér ember van, érzelmekkel, stresszhelyzetekkel, talán önértékelési bizonytalanságokkal. Nem véletlen, hogy több kutatás is rámutat, mennyivel magasabb az online agresszió előfordulása digitális felületeken, mint a hétköznapi személyes beszélgetésekben (Lim és Tan, 2017). Ezt a jelenséget az anonimitás és a személytelenség is erősíti, hiszen amikor a nevünk vagy az arcunk kevésbé látható, könnyebben engedjük meg magunknak a sértő vagy bántó kifejezéseket. Azért is történhet meg, hogy egy diplomás szakembert egy érettségivel sem rendelkező ember lekezelően kritizál, mindenféle visszajelzési félelem nélkül, mert a digitális platform nem kéri számon a valós kompetenciákat. Mindannyian láttunk már arra példát, hogy egy orvosi vagy jogi témájú bejegyzésnél laikus kommentelők „szakmai véleményt” formálnak, sőt gyakran jobban „tudják” a diagnózist, mint maguk a szakemberek. Ez a fajta túlzott önbizalom összefügg a Dunning–Kruger-hatással (Kruger és Dunning, 1999), amely azt írja le, hogy a kevésbé kompetens emberek hajlamosak túlbecsülni a saját képességeiket, és eközben alábecsülni másokét.
Érdemes azt is látni, hogy sokan a kritika megfogalmazásával egyfajta érzelmi levezetést is végeznek. Egy hosszú és stresszes munkanap után felszabadító lehet belefutni egy olyan videóba, amely irritál vagy bosszant, majd hirtelen kommentben kiönteni az elfojtott feszültséget. Olyan ez, mintha valaki két sör mellett dühöngene a barátainak, csak éppen ez a digitalizált térben nyilvánosan zajlik. A University of California egyik szociálpszichológiai kutatása (Smith, Brown és Lee, 2022) rámutatott arra, hogy a negatív online kommentárok 48%-a mögött általában nem is a konkrét téma áll, hanem valamilyen előzőleg felgyülemlett frusztráció, esetleg sérelem. Vagyis az, aki éppen odaszúr egy sértő kritikát egy videó vagy bejegyzés alá, sokszor saját belső konfliktusát próbálja ezzel a gyors reakcióval csillapítani, és nem is annyira arról van szó, hogy a tartalommal valódi gondja lenne.
Mindez felveti a kérdést, hogy akkor mégis mi értelme van bizonyos kritikai megnyilvánulásoknak. A személytelen kritika esetén – például értékelésnél vagy csillagozásnál – sokat segíthet, ha a platform üzemeltetői konkrét kérdésekkel irányítják a felhasználót. Nem elég a „tetszett vagy nem tetszett” mező, hanem lehetőséget kellene adni arra, hogy rövid indoklás is megjelenjen, és a rendszer kifejezetten ösztönözze a konstruktív visszajelzést. Kutatások (Kaplan és Haenlein, 2010) kimutatták, hogy minél kontextusgazdagabb a visszajelzés lehetősége, annál nagyobb eséllyel alakul ki párbeszéd a két fél között, és annál kisebb az esélye a sarkos, sértő ítéleteknek. Ilyenkor ugyanis a véleményt író személy is elgondolkodik azon, mit és miért érez, és megpróbálja konkrétumokkal alátámasztani a mondanivalóját.
A személyes kritika keretein belül a hangsúly a szándékon van. Ha megkérnek téged – mint szakembert, barátot vagy kollégát –, hogy adj visszajelzést, akkor egészen más a helyzet, hiszen valójában kíváncsiak a véleményedre, és a cél az, hogy fejlődés történjen. A pszichológia területén közhely, de ettől még nagyon igaz, hogy a visszajelzés akkor hasznos, ha befogadó közegbe érkezik, és ha a megfogalmazóban megvan a segítő szándék. Amikor diplomás barátokat vagy kollégákat kérdeztem erről, a legtöbben azt mondták, nem is szoktak hozzászólni internetes vitákhoz, mert nem látják értelmét, és úgy érzik, nincs semmi plusz, amit hozzá tudnának tenni. Ez azért is érdekes, mert paradox módon pont azok az emberek hallgatnak gyakran, akiknek a véleményére sokan kíváncsiak lennének, míg azok a leghangosabbak, akiknek sokszor nincs valós alapjuk a kritizálásra.
Persze nemcsak a kompetenciák hiányáról lehet szó. Számos szakember is olyan helyzetbe kerülhet, hogy felszínes, bántó formában támadja mások munkáját, akár a kollégáiét. De a különbség az, hogy egy magasan kvalifikált személy, aki professzionális környezetben mozog, általában sokkal nagyobb körültekintéssel nyilvánul meg. A kritika értéke pedig növekszik, ha tudjuk, hogy a kritikus fél jelentős tapasztalattal, olvasottsággal, kapcsolati hálóval rendelkezik, és valóban odafigyel arra, amit mond. Így a kritika inkább tanács, segítő vélemény lesz, nem pedig egyoldalú támadás.
Érdemes gondolkodnod azon, hogy mi a célod, amikor megírsz egy hozzászólást vagy értékelést. Ha kifejezetten arra törekszel, hogy valakinek a kedvét elrontsd, és csak azért írsz negatívumot, mert neked rossz napod volt, akkor hosszú távon ez inkább romboló hatással lesz rád is, hiszen a szakirodalom (Csíkszentmihályi, 1990) szerint a negatív érzelmek önmagukban hajlamosak erősíteni a további negatív gondolkodást. Ha viszont pozitív véleményt írsz, mert szeretnél hozzájárulni a másik ember öröméhez vagy sikereihez, azzal sem árt vigyáznod. A túlzó és alaptalan dicséret ugyanis ugyanúgy megtévesztheti a címzettet, mint a bántó kritika, főleg akkor, ha a dicsérő félnek nincs valós képe a helyzetről. A pszichológusok ezt az üres bók vagy hamis megerősítés problémájának nevezik (Nagy, 2021), amikor valaki azért ad pozitív visszajelzést, hogy elkerülje a kellemetlen konfrontációt. Ez viszont hosszú távon megfosztja a másikat a fejlődés lehetőségétől.
A tartalomgyártóknak, szakembereknek és véleményvezéreknek gyakran mérlegelniük kell, mikor reagáljanak a kritikákra, és mikor lépjenek tovább. Ha azt látod, hogy a kritika pusztán indulati levezetés, érdemes lehet figyelmen kívül hagyni, mert több konfliktust szülne, mint amennyi hasznot hozna. Ha azonban felismered, hogy a kritika mögött valódi szándék van, esetleg hasznos visszajelzés rejtőzik benne, akkor érdemes rászánni az időt a párbeszédre. Egy konstruktív beszélgetés során sokszor olyan szempontokra bukkanhatsz, amelyeket belülről nem is láttál, és a kapcsolat is fejlődhet közted és a közösséged tagjai között. A mérlegelés mindig arról szól, hogy érdemes-e belemenni a vitába, vagy jobb, ha a tapasztalatot megszűrve továbblépsz, és a saját értékeid, céljaid mentén folytatod a munkát.
A valóban értékes kritika több jellemzővel is bír. Először is konkrét: nem elnagyolt sértéssel él, hanem megnevezi, miben látja a javítandó pontot. Másodszor segítő szándékú: nem egyszerűen lehúz, hanem javaslatot tesz a változtatásra. Harmadszor pedig elfogadja, hogy a kritizált személynek joga van eldönteni, beépíti-e a változtatást. Ebből a három szempontból felismerheted, hogy a vélemény valóban a fejlődést támogatja, vagy csupán a másik ember frusztrációját tükrözi. Az American Psychological Association (APA) 2018-ban végzett kutatása szerint a konstruktív kritika sokkal pozitívabb hatást gyakorol a teljesítményre és a tanulásra, mint a puszta lehordás (Miller és Reynolds, 2018). Ahol a kritika valódi dialógus, ott a felek kölcsönösen profitálhatnak egymás nézőpontjából.
Az online tér persze nem fog varázsütésre megváltozni, és továbbra is érkezni fognak indokolatlan, sértő vagy épp megalapozatlan kritikák. Ugyanakkor, ha te magad tudatosan kezeled a helyzetet, és megpróbálsz valóban a lényegre koncentrálni, máris nagy lépést teszel afelé, hogy ne zavarjon annyira a negatív kommentek létezése. Ha rájössz, hogy sokan csak hangot adnak az általuk felgyülemlett rossz érzéseknek, vagy éppen a Dunning–Kruger-hatás miatt gondolják magukról, hogy mindent jobban tudnak, akkor máris könnyebb tisztábban látni. Sőt, ha felismered a ritka, valóban építő jellegű kritikákat, és megpróbálod beépíteni a saját fejlődési folyamatodba, azzal még erősebbé válhatsz.
Én személy szerint akkor adok kritikát, amikor valaki megkérdez, mert így tudom, hogy van fogadókészség. Máskor viszont azt látom, hogy felesleges lenne az erőfeszítés, és csak parttalan vitába torkollna a helyzet. Idővel megtanultam értékelni a saját véleményemet, és látom, hogy a visszajelzéseim akkor a leghasznosabbak, ha ritkábban és átgondoltabban adom őket. Ettől nő a súlyuk, és biztosabb vagyok benne, hogy tényleg segítik a másikat. Ez a tudatosság egyébként védi a saját energiaszintemet is, hiszen nem merülök le felesleges vitákban, és nem kell szembehelyezkednem olyan emberekkel, akik valójában nem a párbeszéd, hanem csupán a düh kiélésének szándékával vannak jelen.
Érdemes tehát végiggondolnod, mikor és miért adsz visszajelzést, sőt azt is, miért kérsz kritikát másoktól. Ahogy pozitív véleménnyel is óvatosan kell bánni, mert lehet, hogy elbizakodottá teszi a címzettet, a negatív kritikát is érdemes többször átszűrni, mielőtt kinyilvánítod. A közösségi média és egyéb online platformok csakugyan beálltak arra, hogy mindenre és mindenkire minél gyorsabban reagálj, de te döntöd el, hogy valóban részt veszel-e ebben a folyamatban. Választhatsz egy tudatosabb hozzáállást, és akkor a véleményed nemcsak egy újabb kattintás vagy komment lesz, hanem igazi értéket képvisel. Ez a megközelítés ráadásul sokkal kiegyensúlyozottabb emberi kapcsolatokat hoz létre, hiszen amikor valamire tényleg reagálsz, akkor azt megfontoltan, előkészített módon teszed.
Ha pedig te vagy az, akit ért a kritika, ne feledd, hogy dönthetsz a reakciódról. Átgondolhatod, honnan érkezik a bírálat, milyen szándék állhat mögötte, és neked mi a célod vele. Lehet, hogy a kritikus fél csak egy rossz napot zúdít rád, de az is lehet, hogy tényleg rátapintott egy fejleszthető pontodra. Ilyenkor tanulhatsz belőle, és ettől jobbá válhat a tartalmad, a munkád, vagy akár a személyes készségeid. A tudatos szűrés és a saját fejlődésre való törekvés elválaszthatatlan a sikeres online jelenléttől, főleg akkor, ha közönség elé lépsz, legyen szó videókról, blogposztokról vagy szakmai publikációkról.
Végső soron nem tudod kizárni az életedből a véleményeket, de megválaszthatod, hogyan reagálsz, és te magad hogyan formálod a kritika kultúráját. Ez a kultúra ugyanis a te hozzászólásaidon, a te visszajelzéseiden és a te viselkedéseden is múlik. Nem kell mindenre reflexszerűen reagálnod. Nem kell annak is tanácsot adnod, aki valójában nem kéri. Tiszteld a saját idődet és a véleményed erejét. Ha pedig valaki úgy kritizál, hogy nincs rá alapja, könnyen lehet, hogy sokkal inkább magáról árul el ezzel valamit, mintsem rólad. Számodra pedig fontos, hogy megtanuld megkülönböztetni a hasznos, építő jellegű visszajelzéseket a romboló, felszínes vagy indulati reakcióktól. Ha képes vagy erre a különbségtételre, hamarabb felismered, hogy hol van értelme beengedni a kritikát, hol érdemes beszélgetést kezdeményezni és esetleg együtt gondolkodni, és hol jobb, ha elengeded az egészet, mert pusztán idő- és energiapocsékolás lenne belemenned.
Az online térnek vannak buktatói, de rengeteg lehetőséget is rejt az emberi kapcsolatok tágítására, a szakmai párbeszédek elmélyítésére és a folyamatos tanulásra. Ha a kritika adása és fogadása terén tudatosabbá válsz, nemcsak a saját mentális egészségedet óvod, hanem segíthetsz egy egészségesebb, konstruktívabb internetes közeg megteremtésében is, ahol a vélemények valóban értéket jelentenek, nem pedig olyan eszközök, amelyekkel bántunk másokat vagy éppen önmagunkat.
