Nem egy olyan 50 év körüli – leginkább női – vállalkozók keresnek meg minket, akik görcsösen fel akarnak építeni egy vagy több vállalkozást. De valami iszonyatosan nagy erő van bennük. Sokáig nem értettem a jelenséget. Vállalkozást építeni jó dolog, de ha azt az ember görcsösen csinálja, akkor abba bele fog betegedni, és valószínűleg nem lesz sikeres.  

Persze ilyenkor a vállalkozó nem csak velünk akar dolgozni, hanem más szakemberekkel is. Általában rám a stratégiát is bízzák, így ilyenkor nekem kell egyeztetni a Facebookossal, Google Ads-essel és más szakemberekkel. Meg is szoktam tőlük kérdezni, hogy mit gondolnak az ügyfélről, tudnak-e vele rezonálni. Ilyenkor azt szoktam hallani, hogy persze, egy hullámhosszon vannak és szerintük a vállalkozónak víziója van. De nekem ez csak egy felületes magyarázat volt, és valószínűleg nem érezték a görcsösséget (én nagyon érzékeny vagyok, általában elég sok mindent meglátok egy emberen).

Vízió? Hm. 50 év körül a tengerpart – képletesen is –  a vízió, nem a bizonytalanság, a harc. Persze mindannyian mások vagyunk, így nem elképzelhetetlen, hogy valaki flow-ban lesz még 60 éves korában is, sőt 70 is lehet. De egy flow-ban lévő 50-es, aki nincs kényszer alatt, az nem görcsös.

Ismerni akartam a jelenséget, így információt kellett szereznem ezektől a vállalkozóktól, hogy megtaláljam az összefüggéseket. Viszont azt vettem észre, hogy most meg én görcsölök rá erre, mert olyan pajzsot vontak maguk köré, hogy nem volt lehetőségem a kérdezgetésre. Persze ez butaság, hiszen a lehetőség mindig ott van a kérdezésre. A másik elakadáspontom az volt, hogy még csak azt sem tudtam, hogy mit kéne kérdeznem. 

Kábé huszonhét éves voltam, és egy nálam jóval idősebb marketingessel összeálltam. Jött a következő idősebb női ügyfelünk, aki görcsös volt, és ment is mint az állat. Ő több törődést igényelt, így többször is konzultáltunk. Mígnem egyszer felfigyeltem a kollégám és a vállalkozó egyik beszélgetésére. Ebben  az hangzott el, hogy a vállalkozó a lányának építi ezt a vállalkozást, hogy legyen munkahelye.

Ekkor értettem meg azt, hogy miért zizeg ennyire ez az ügyfél. Azután pedig szépen sorban megfigyeltem az új ügyfeleinket, akik 50 év körül nagyon erősen vibráltak. 

Egyet mondhatok; itt nem kerek valami. Csontváz van a szekrényben! Valószínűleg mindenkinek más az indítéka. Viszont egy biztos, a gyermekek nem szoktak részt venni ezeken a megbeszéléseken, és sokszor nem is, vagy csak hetente egy picikét dolgoznak a cégben / cégen, azt is a szülői nyomásra.

Kérdéseim: Megérdemli a gyerek? Ezzel fog csökkeni a bűntudat?